A Pycnogenol csökkentette a fülzúgást
Az Amerikai Tinnitus Egyesület vizsgálatai alapján több mint ötvenmillió amerikai tapasztalt már élete során valamilyen szintű fülzúgást.
A Panminerva Medica című folyóiratban 2010-ben publikált tanulmány szerint a Pycnogenol, amely egy francia tengerparti fenyő kérgéből kinyert antioxidáns növénykivonat, a belső fül véráramlásának javításával képes csökkenteni a fülzúgást. (1)
Fülzúgás: gyakran a fül elégtelen véráramlása okozza
Eddig kevés lehetőség volt a kezelésére, de ez a tanulmány esélyt adott arra, hogy természetes megoldást találjunk a fülzúgás gyógyítására.” – nyilatkozta Dr. Gianni Belcaro, az olaszországi Chieti-Pescara Egyetem kutatója. Ezen az egyetemen folytatott kísérlet során nyolcvankét 35 és 55 év közötti beteget vizsgáltak négy héten keresztül.
A fülzúgás oka mindenkinél a belső fül elégtelen véráramlása volt. A betegeket három csoportra osztották: Az A csoportba tartozó 24 beteg napi 150 mg, a B csoportba tartozó 34 beteg pedig napi 100 mg Pycnogenolt kapott, míg a kontrolcsoportot alkotó 24 beteg nem kapott a szerből. A vizsgálat kezdetekekor a betegeknek mind a szisztolés, mind a diasztolés véráramlási sebességük igen alacsony volt.
A négyhetes kezelés után mind az A, mind a B csoport betegeinél jelentős javulást tapasztaltak, a nagyobb dózist kapott csoportban a javulás mértéke is nagyobb volt. A vizsgálat kiterjedt a Pycnogenol fülzúgásra gyakorolt hatására is. A négyhetes kúra után a zúgás mértéke mind az A, mind a B csoportban csökkent, míg a kontrolcsoportban nem történt jelentős változás. „A tanulmány egyértelműen kimutatta, hogy a Pycnogenol helyre tudja állítani a belső fül véráramlását, és így csökkenti a fülzúgást” – nyilatkozta Dr. Belcaro. (1)
A standard terápiához hozzáadott Pycnogenol javította a Meniere-betegség tüneteit és a fülzúgást
A legismertebb – fülzúgással és szédüléssel járó – betegség a Méniére-betegség. A betegség pontos oka ismeretlen. Annyit tudunk, hogy a helyzetérzékelés és egyensúlyérzékelés fülben található szerve, az ún. labirintus kitágul, a benne lévő folyadék felszaporodik, és ez okozza a panaszokat. A betegség jellemző tünete a rohamokban jelentkező szédülés
A Meniere-kór a belső fül rendellenessége, mely szédüléssel, halláscsökkenéssel, és fülzúgással jár .(2) A betegség gyakran okoz hirtelen hányingert, hányás, bizonytalan járást, valamint legalábbb egy napig tartó súlyos fülzúgást (3). A Meniere-kór előrehaladásával a halláskárosodás súlyosbódik, és a fülzúgás állandóvá válhat.(2,3) A betegség kiváltó oka valószínűleg a belső fül mikrokeringésének rendellenessége .(4) A legújabb kutatások kimutatták, hogy a mikrokeringést serkentő Pycnogenol, segíthet szenvedők a Meniere-kórban és fülcsengésben szenvedőknek.(2)
A napi 150 mg Pycnogenolt is szedő Meniere-kórban szenvedő betegek 87%-a tünetmentessé vált hat hónap után
Az olasz Chieti-Pescara Egyetemen végzett hat hónapos vizsgálatban a standard (legjobb) terápia, valamint a hozzá adott Pycnogenol hatását értékelték 107 betegben (35 – 55 évesek), akik Meniere-betegségben és a tüneteiben (pl. fülzúgásban) szenvedtek. Minden beteget a rendelkezésre álló legjobb terápiával kezeltek (kontroll csoport) , amely tartalmazza az antikolinerg szereket, a benzodiazepineket, az antihisztaminokat, a kortikoszteroidokat, az alacsony sótartalmú, koffeinmentes diétát, az alkohol vagy más stimuláns mellőzését. Az egyik csoportban (57 beteg) a legjobb terápián kívül napi 3×50 mg Pycnogenol is kaptak a betegek. Az áramlási sebesség kiinduló értéke az érintett fülben szignifikánsan (min 30%-kal) alacsonyabb volt, mint a másik fülben (cochleáris hipoperfúzió).(2)
A vizsgálat az alábbi tüneteket értékelte: spontán szédülés, helyzeti szédülés, ingadozó hallásvesztés, tinnitus (fülzúgás), teltségérzés/ nyomás az érintett fülben, bizonytalan járás, a fentiekhez kapcsolódó klinikai problémák, változások a mindennapi életben (beleértve a munkát, a társadalmi és a magánéletet), valamint a hallásveszteséget igazoló halllás teszt. A tüneteket négyes skála segítségével értékelték (0-tünetmentes, 1 gyenge, 2-erős, kezelést igénylő, 3-elviselhetetlen). (2)
Minden vizsgált paraméternél jelentős javulást értek el 3 és 6 hónap után a Pycnogenol csoportban (p <0,05). Három havi terápia után a betegek 45,4%-a, ill. 23,07%-a volt tünetmentes a Pycnogenol, ill. a kontroll csoportban. Hat hónap után a fenti arány 87.3% (Pycnogenol), ill. 34,6% (kontroll) volt.
A hathavi kezelés után a kontroll csoporttal összehasonlítva a Pycnogenol csoportban:
- Jelentősen javult a belső fül véráramlása, és csökkent a nyomás (p <0,05))
- Jelentősen javult a betegek által jelentett fülzúgás (p <0,05 három és hat hónap után)
- Csökkent a belső fül betegségek miatt kimaradt munkanapok száma (1, ill. 2,8 nap, p <0,05) (p <0,05). (2)
„A Pycnogenol hatékony és biztonságos megoldást jelent a mikrokeringés javításában, ezzel egy új, természetes lehetőséget kínál a Meniere-betegség tüneteinek (beleértve a fülzúgást) csökkentésében,” mondta Dr. Gianni Belcaro, a kutatócsoport vezetője. „Mivel a Pycnogenol bizonyított gyulladáscsökkentő és antioxidáns hatással is rendelkezik, segíthet megelőzni a fülzúgás kialakulását.”
Ez a vizsgálat megerősíti a korábbi kutatások megállapításait a tinnitus és a belső fül betegségek területén, beleértve egy 2010-ben közzétett tanulmányt, amely kimutatta, hogy a Pycnogenol hatékonyan enyhíti a fülzúgás tüneteit a belső fül véráramlásának javításán keresztül.
Referenciák
- Grossi MG és mtsai . Improvement in cochlear flow with Pycnogenol® in patients with tinnitus: a pilot evaluation. Panminerva Medica 2010 June; 52(2 Suppl 1): 63-68
- Luzzi R, et al. Improvement in symptoms and cochlear flow with Pycnogenol in patients with Meniere’s Disease and tinnitus. 2014 Minerva Medica 105 (3):245-254.
- Beers MH, et al. The Merck manual. 18th ed. Whitehouse, NJ: Meck Res Laboratories;2006.
- Rohdewald P. A review of the French maritime pine bark extract (Pycnogenol), a herbal medication with a diverse clinical pharmacology. Int J Clin Pharmacol Ther 2002;40:158-68.