Összefoglalás
USA-ban a gyermekek 7,8 %-a hiperaktív, közülük 4,3% gyógyszeres kezelésben részesül
A gyógyszerek szedésével komoly mellékhatások is tapasztalhatók (depresszió, ingerlékenység). A Pycnogenol klinikai vizsgálataiban nem jelentettek mellékhatást, és nem vezetett hozzászokáshoz.
Figyelemzavar-hiperaktivitás
Figyelemzavar, hiperaktivitás (angolul: Attention Deficit and Hyperactivity Disorder, röv. ADHD, magyarul Hiperkinetikus zavar röv. HKZ).
„Magyarországon a jelenlegi becslések szerint a gyermekpopuláció kb. 20-25%-a küzd különböző mértékű tanulási nehézséggel, magatartási zavarral, amely mintegy 300-400 ezer családot érint. Szinte minden iskolai osztályra jut belőlük egy-kettő. Az utóbbi időben az óvoda- és iskolapedagógusok jelzései szerint számuk egyre nő – többek között a fokozódó civilizációs és környezeti ártalmak következtében.
Ezek a gyerekek nem tudnak figyelni, sok esetben súlyos figyelemzavarral és motoros nyugtalansággal küszködnek, túl mozgékonyak (hiperaktívak), vagy túlzottan csendesek, gátlásosak, lelassultak (hypoaktívak), mozgásuk összerendezetlen, kommunikációs és beilleszkedési zavaraik vannak, az írás-olvasás, számolás terén is lehetnek súlyos gondjaik ( dyslexia, dysgraphia, dyscalculia). Iskolai teljesítményeik általában jóval alacsonyabbak, mint ahogy értelmi képességeik alapján tőlük elvárható volna…” (1)
A Pycnogenol® a figyelemhiányos gyerekenél kimutatott kedvező hatásainak feltételezett mechanizmusai
A Pycnogenol egyik fontos tulajdonsága az, hogy a kevés antioxidáns egyikeként átjut a vér-agy gáton, így az agyszövetek közvetlenül részesednek az agysejtek táplálásával és védelmével összefüggő kedvező antioxidáns hatásokban.
A Pycnogenol az egyik legerősebb antioxidáns, amely hatékonyan semlegesíti a hydroxyl szabadgyököket, melyek közvetlenül támadják a DNS-t, valamint más típusú szabadgyököket, melyek befolyásolják a memóriát és a tanulást.
Ezenkívül a Pycnogenol antioxidáns hatása növeli az agyban található neurotransmitterek hatásidejét. A Pycnogenol javítja a véráramlást, beleértve az agy (mikro) véráramlását, ezzel biztosítja az agy működéséhez szükséges oxigén- és tápanyag ellátást.
A Pycnogenol segít normalizálni az agyfunkciót, valamint csökkenteni az ADHD-val összefüggő allergiás reakciókat és a gyulladást. (2,3)
A Pycnogenol® megvédte a DNS-t az oxidálástól figyelemhiányos-hiperaktív gyerekeknél
Randomizált, kettős-vak, placebo kontroll vizsgálatban a Pycnogenol hatását vizsgálták az oxidált purinokra (képviselte a 8-oxo-7,8-dihydroguanine = 8-oxoG), valamint a teljes antioxidáns státuszra (TAS) figyelemhiányos zavarban (hiperaktivitási zavar, ADHD) szenvedő gyerekekben. 61 gyerek (50 fiú, 11 lány, 6-14 évesek, átlagos életkor 11,5 év) kapott napi 1 mg/kg Pycnogenolt vagy megfelelő placebo-t egy hónapig. A gyerekeket a kezelés elején és végén, valamint a terápia abbahagyása után egy hónappal vizsgálták. A kontroll-csoport 56 egészséges gyerekből állt (életkoruk átlagértéke 11,5 év volt).
Az ADHD-s csoportban a DNA jelentős mértékben károsodott volt, a TAS alacsonyabb volt a kontroll-csoportéval összehasonlítva. A Pycnogenol csoportban az 8-oxoG szignifikánsan csökkent egyhavi alkalmazás után az alapértékhez és a placebo csoporthoz képest is. A TAS növekedett, szignifikáns különbség a Pycnogenol kezelés abbahagyása után 1 hónappal mértek. A DNA károsodásának csökkentése és a TAS növelése a Pycnogenol csoportban a figyelem javításához vezetett ADHD-s gyerekekben. (4)
Az ábrán látható az 8-oxo-G-szint lymphocitákban ADHD-ban szenvedő gyerekekben, akiket Pycnogenollal (n=39, zöld oszlopok), valamint placebóval (n=17, szürke oszlopok) kezetltek ehy hónapig, Az értékek átlagérték ± standard eltérés. Időperiódusok: 0: a vizsgálat előtt, 1: az egyhavi kezelés végén, 2: a kezelések abbahagyása után egy hónappal (kimosás). *: 1. és 0. időperioódus közötti szignifikáncia szint a Pycnogenol csoportban (p< 0.05); o: a Pycnogenol és a placebo csoport közötti szignifikáncia szintaz egyhavi kezelés (1. időperiódus) végén (p< 0.05)
A Pycnogenol® enyhítette a hiperaktivitást és javította a figyelmet figyelemhiányos-hiperaktív gyerekeknél
Randomizált, placebo kontroll, duplavak vizsgálatban a Pycnogenol- (n=44) és a placebo-kezelés (n=17) a hiperaktivitás tüneteire gyakorolt hatásait hasonlították össze 61 gyerekben (átlagéletkor: 9 év), akik napi 1 mg/kg Pycnogenolt vagy placebo-t kaptak 4 hétig. A gyerekeket a kezelés elején és végén, valamint a terápia abbahagyása után 1 hónappal vizsgálták standard kérdőívek segítségével: CAP (Child Attention Problems) (Gyerek figyelem-problémák), Conner’s Teacher Rating Scale (CTRS) (Tanári Értékelő Skála), Conner’s Parent Rating Scale (CPRS) ( Szűlói Értékelő Skála), valamint a módosított Wechsler Intelligence Scale (Wechsler Intelligencia Skála)
Az egyhavi Pycnogenol kezelés szignifikánsan csökkentette a hiperaktivitást, javította a figyelmet, a vizuális-motoros koordinációt és a koncentrációt a hiperaktív gyerekekben. A placebo-csoportban nem értek el kedvező hatást. A Pycnogenol terápia abbahagyása után egy hónappal visszatértek a tünetek. A vizsgálók következtetése szerint a Pycnogenol egy természetes lehetőséget jelent a hiperaktivitás (ADHD) tünetei csökkentésére. (5)
Az ábrák az egyhavi Pycnogenol-, ill. placebo-kezelés hatását mutatják be az ADHD tüneteire,melyeket a tanárok értékeltek a CAP (Child Attention Problems) (Gyerek figyelem-problémák) kérdőív alapján. Az értékek átlagérték ± standard eltérés. Időperiódusok: 0: a vizsgálat előtt, 1: az egyhavi kezelés végén, 2: a kezelések abbahagyása után egy hónappal (kimosás). Az 1. és a 0. időperioódus közötti szignifikáncia szint: p< 0.05. A Pycnogenol és a placebo csoport közötti szignifikáncia szintaz egyhavi kezelés (1. időperiódus) végén: ooo p<0.01, oo p<0.05
Referenciák
- pozitiv-osze.hu
- Richard A. Passwater: User’s Guide to Pycnogenol: Nature’s Most Versatile Supplement. Jack Salem Series Editor, 2005
- Hanley JL: Pycnogenol is recommended for Attention Deficit Disorder (ADD). Attention Deficit Disorder, Impact Communications Inc, Greenbay, WI, USA 1999, 17-19 o.
- Chovanová Z és mtsai: Effect of polyphenolic extract, Pycnogenol, on the level of 8-oxoguanine in children suffering from attention deficit/hyperactivity disorder. Free Radic Res. 2006 Sep;40(9):1003-10.
- Trebatická J. és mtsai: Treatment of ADHD with French maritime pine bark extract, Pycnogenol. Eur Child Adolesc Psychiatry. 2006 Sep;15(6):329-35.