Az enyhe szellemi károsodást nehéz felismerni
Az enyhe kognitív (szellemi) károsodás, még a határeset demencia is csak stresszhelyzetben válhat nyilvávalóva. „Normál” standard körülmények között, vagy ismétlődő, automatizált viselkedési minták esetén általában nem jár tünetekkel, így nehéz felismerni. 1,2
Az amerikai Nemzeti Biotechnológiai Információs Központ (National Center for Biotechnology Information) adatai szerint jelentősen csökkent az amerikaiak odafigyelési idejének átlagértéke (2000-ben 12 másodperc, napjainkban 8 másodperc) – ez kedvezőtlenül befolyásolhatja a munka minőségét és a termelékenységet..
A Pycnogenol javította a kognitív funkciót és fokozta a szellemi teljesítőképességet szellemi munkával foglalkozó egészséges emberekben
Egyolasz vizsgálat izgalmas erdményeket ért el azok számára, akik természetes módon szeretnék fejleszteni memóriájukat és fokozni szellemi teljesítőképességüket. A Journal of Neurosurgical Sciences orvosi újságban 2014 decemberében megjelenített közlemény megállapításai alapján a Pycnogenol segíthet javítani a figyelmet, a memóriát, a döntéshozatali és végrehajtó képességeket és teljesítményt, valamint az általános kognitív funkciót.
Az olasz Chieti-Pescara Egyetemen végzett 12 hetes, megfigyeléses vizsgálatban a Pycnogenol hatását értékelték a kognitív (az észlelő képességekre vonatkozó) funkciókra, a figyelemre, a szellemi teljesítményre, valamint az oxidatív stresszre 59 aktív, 35-55 éves, szellemi munkával foglalkozó, a fokozott oxidatív stressz hatására kitett, egészséges emberben. Mindenki vállalta az egészséges életmódtervet, mely magában foglalta a rendszeres alvást, a kiegyensúlyozott étkezést, és a napi testmozgást. Az életmódterven felül 30 résztvevő (közülük 12 nő) kapott napi 3×50 mg Pycnogenolt is, a többi 29 résztvevő (13 nő) a kontroll-csoportot képezte. Bár a kognitív funkciót csak komplex megközelítésben lehet javítani, az életmód és a napi mozgás bizonyítottan növeli a figyelmet és javítja a hangulatot.
A vizsgálatban a szellemi funkció kiválasztott paramétereit önkitöltős kérdőívek (Visual analog skála = Visual Analogue Scale, VASL; Nemzeti felnőtt olvasási teszt =National Adult Reading Test, NART; Térbeli felismerő memória = Spatial Recognition Memory, SRM; Cambridge neuropszichológiai teszt = Cambridge Neuropsychological Test) segítségével értékelték, valamint mérték az oxidatív stresszt szintjét.
A két csoport kiinduló paraméterei (kognitív funkciók, figyelem, szellemi teljesítmény, tartós figyelem, emlékezet, végrehajtó funkciók) hasonlóak voltak. A 12 hetes megfigylés végén a javulás mértéke jelentősebb volt a Pycnogenol-csoportban, amelyben a vérben mért szabadgyök-koncentráció (az oxidatív stressz) szignifikánsan, 30%-kal csökkent a kontroll-csoportban mért 0,9%-os növeléssel szemben (P <0,05 a csoportok között).
A vizsgálatban a 12 hetes Pycnogenol szedés:
- jelentős mértékben javította a hangulatot (+16%, a kontroll-csoportban -2,1%)
- mérhetően fokozza a szellemi teljesítményt (+8,9%, a kontroll-csoportban +3,1%)
- javította a tartós figyelmet (+13,4%) és a memóriát (+3,6 %)
A vizsgálatban 12 szakmai napi feladat teljesítését is értékelték – az összes feladat eredménye javult a Pycnogenol-csoportban. Kisebb, a szakmával nem teljesen összefüggő feladatokat is kaptak a résztvevők – ezeknél is jobban javult az elért pontszám a Pycnogenol-csoportban.
A Pycnogenol telerálhatósága és a szedésével kapcsolatos együttműködési készség kiváló volt (a dózisok 94%-át helyesen szedték).
A vizsgálóscoport következtetése szerint úgy tűnik, a 12 hétes Pycnogenol fogyasztás javítja a kognitív funkciókat és csökkenti az oxidatív stresszt egészséges, szellemi munkával foglalkozó, 35-55 éves emberekben.
A vizsgálat jelentősége - az első megfigyeléses vizsgálat, mely egészséges, szellemi munkát végző emberekben értékelte a fokozott oxidatív stressz hatását
A kutatók megállapításai szerint az olasz megfigyeléses vizsgálatban, a Pycnogenol javította a szellemi képességeket, a figyelmet, és a teljesítményt aktív dolgozó, egészséges emberekben teljesen nem klinikai, munkakörülméyek között mellékhatások, vagy bármilyen egyéb problémák nélkül. Míg a kognitív tesztek inkább a napi rutin tevékenységek értékelésére alkalmasak, a szakmai napi feladatok a szakmai munkakörülményeket tükrözik.
A tanulmány megállapította, hogy a Pycnogenol egy biztonságos és hatékony természetes lehetőséget biztosít a kognitív funkció javításához, ezzel lényegében „az agy táplálékának” szerepét töltheti be vezetők, vállalkozók, döntéshozók esetén. A szellemi teljesítmény fokozásának eszközei egyrészt a hangulat javítása és a szorongás csökkentése, másrészt az oxidatív stressz drasztikus csökkenése volt.
A vizsgálat kimutatta, hogy ugyanazok a szakemberek normalizált oxidatív stressz mellett általában jobban teljesítik a szakmai feladatokat. Számos tanulmány igazolta az oxidatív stressz fontos szerepét kockázati tényezők és preklinikai betegség esetében 4,5. A jelenlegi az első megfigyeléses vizsgálat, mely a fokozott oxidatív stressz hatását egészséges szakemberekben értékelte.
„A Pycnogenol-csoport tagjai jobban teljesítették a szellemi képességekkel összefüggő mindennapi feladatokat, mint a pénzügyi döntések, az emberek irányítása, vagy a stressz kezelése. A szellemi teljlesítmény fokozásának előnyeit mindenhol lehetett érezni: otthon, az irodában, még az osztályteremben is” mondta Dr. Pescatore, természetgyógyász.
„Ez a vizsgálat számos kutatási eredményt egészít ki , melyekben a Pycnogenol különböző korosztályokban fokozza a szellemi képességeket. A Pycnogenol javította a figyelem bizonyos paramétereit figyelemhiányos hyperaktív (ADHD-s) gyerekekben, 6 növelte az egyetemi hallgatók vizgaeredményeit,7 valamint fokozta az idős (60 év feletti) emberek szellemi képességeit 8 „mondta dr. Gianni Belcaro, a kutatócsoport vezetője. „A jelenlegi vizsgálat eredményeit több évtizedes kutatások megállapításai támasztják alá, melyek szerint a Pycnogenol az oxidatív stresszt szabályozásán keresztül kedvező hatást gyakorolt az szellemi funkció paramétereire.” 3
A Pycnogenol javította a szellemi teljesítményt magas oxidatív stresszel rendelkező, egészséges idős (55-70 éves) emberekben
77 egészséges, a magas oxidatív stressz hatására kitett, 55-70 éves olasz ember adatai alapján a Pycnogenol javította a figyelmet 41%-kal, a döntéshozatalt 72%-kal, és a memoriát 37%-kal.
A COFU3 (Cognitive Functions3) 12 hónapos olasz utánkövetéses vizsgálatban értékelték a napi 2 x 50 mg Pycnogenol hatékonyságát a figyelemre, valamint a szellemi funkcióra és teljesítményre magas oxidatív stressz hatására kitett,egészséges, 55-70 éves (a „baby boom” generációhoz tartozó) emberekben
A kognitív (szellemi) funkciókban bekövetkezett változásokat az IQ-Code (Informant Questionnaire on Cognitive Decline in the Elderly = A szellemi funkció romlását értékelő kérdőív időseknél), a rövid Blessed tesztek (más néven Orientation-Memory-Concentration Test = Tájékozódás-memória-koncentrációs teszt), valamint rutín napi feladatok segítségével mutatták ki és értékelték.
A vizsgálat összes 77 résztvevője elétmód-programot vállalt, mely az alábbiakból állt: legalább 8 óra alvás (lefekvés legkésőbb 10:30-kor), rendszeres étkezések (csökkentett koffein, só, és cukor tartalommal, mérsékelt alkohol bevitellel), legalább 20 perc mozgás naponta. 38 ember csak az életmód programott teljesített (kontroll-csoport), 39 ember ezen felül napi 100 mg Pycnogenolt is kapott (PYC-csoport).
A 12 havi vizsgálat végén a Pycnogenol-csoportban 28% -kal csökkent az oxidatív stressz (a kontroll csoportban nem figyeltek meg jelentős változást). Ez a változás (a Pycnogenol gyulladásgátló és antiödémás hatásával együtt) feltehetően hozzájárult az alábbi vizsgálati eredményekhez:
- 72% -kal javult a napi döntéshozatal (a kontroll csoportban 5%-kal csökkent),
- 41,2% -kal javult a figyelem (a kontroll csoportban 1,9% -kal javult),
- 37,3% -kal javult a memória, (a kontroll csoportban a 9,8% -kal csökkent),
- 57% -kal javult a kommunikációs képesség (a kontroll csoportban a 5% -kal csökkent),
- 32% -kal javult a a pénzügyek kezelésének képessége (a kontroll csoportban a 12% -kal csökkent). 3
Referenciák
- Maggio M és mtsai. The hormonal pathway to cognitive impairmentin older men. J Nutr Health Aging 2012;16:40-54.
- Etgen T, Sander D, Bickel H, Förstl H. Mild cognitive impairment and dementia: the importance of modifiable risk factors. Dtsch Arztebl Int 2011;108:743-50
- Belcaro G és mtsai.. Pycnogenol® improves cognitive function, attention, mental performance and specific professional skills in healthy professionals aged 35-55. J Neurosurg Sci. 2014 Dec;58(4):239-48.
- Belcaro G és mtsai. Variations in C-reactive protein, plasma free radicals and fibrinogen values in patients with osteoarthritis treated with Pycnogenol. Redox Rep 2008;13:271-6.
- Cesarone MR és mtsai. A simple test to monitor oxidative stress. Int Angiol 1999;18:127-30
- Trebatická J és mtsai: Treatment of ADHD with French maritime pine bark extract, Pycnogenol. Eur Child Adolesc Psychiatry. 2006 Sep;15(6):329-35.
- Luzzi R és mtsai. Pycnogenol® supplementation improves cognitive function, attention and mental performance in students. Panminerva Medica 2011 Sep; 53 (3 Suppl 1): 75-82.
- Ryan J és mtsai. An examination of the effects of the antioxidant Pycnogenol® on cognitive performance, serum lipid profile, endocrinological and oxidative stress biomarkers in an elderly population. Journal of Psychopharmacology 22(5) 553–562, 2008.
- Elsabagh S és mtsai. Differential cognitive effects of Ginkgo biloba after acute and chronic treatment in healthy young volunteers. Psychopharmacology(Berl). 2005;179:437-46.
- Belcaro G és mtsai. The COFU3 study. Improvement in cognitive function, attention, mental performance with Pycnogenol® in healthy subjects (55-70) with high oxidative stress. Journal of Neurosurgical Sciences,2015 ; 59 (4): 437-446